Bulgur készítése gyorsan és egyszerűen

Egy igazán tápláló köretet szeretnénk elkészíteni? Akkor érdemes alaposabban körülnézni a

Bulgur készítése

receptek között, hogy magunk mögött hagyjuk a hagyományos alapanyagokat. Ha azonban szem előtt kell tartanunk a gyorsaságot is, akkor érdemes a bulgur készítése felé fordítanunk figyelmünket. A bulgur, más néven búzatöret mindössze néhány perc alatt teljesen megfő, és igen értékes tápanyagokat tartalmaz.

Vitamin és ásványi összetétele, valamint magas rosttartalma révén segíti az emésztést, és erőt ad a mindennapi feladatok elvégzéséhez. Több ezer évre visszamenően vannak archeológiai források arra, hogy már az ősidőkben is fogyasztották igen nagy mennyiségben. A bulgur készítése a következő módon történjen meg. Első lépésben mérjük ki a kellő mennyiséget csuporba, amit áttöltünk egy megfelelő méretű szitába.

Ezt követően csap alatt jó alaposan megmossuk a búzatöretet, eltávolítva róla minden felesleges szennyeződést. Amint ezzel megvagyunk, már mehet is tálba, amiben kezdetét veszi a bulgur készítése. Felöntjük azt kellő mennyiségű vízzel, majd hagyjuk felforrni. Elegendő 5 perc főzés, és készen is vagyunk. Még 10-15 percig állni hagyjuk, lefedve azt, amit követhet a tálalás. Ilyen egyszerű a bulgur készítése!

Megéri kipróbálni, hiszen egy igazi finomság, amit valószínűleg nagyon meg fogunk kedvelni. Zöldségek, húsok mellé egyaránt tökéletes, és a harmóniáját némi finom ital társaságában hozza ki igazán. Jelentős a B-vitamin tartalma, és rostjai által serkenti a bélcsatorna működését. A bulgur készítése és rendszeres fogyasztása hamar érezteti pozitív hatásait.

Print Friendly, PDF & Email

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.