Orosdy kastély, luxus az 1900-as évek elején

Orosdy kastély

Orosdy kastély

Ahogy a turista Budapest felől Esztergom irányába veszi útját, nem sokat kell keresgéljen, minden településen belebotlik valami történelmi emlékbe. Hol egy szépséges vár, hol egy kastély mutogatja magát teljes pompájában egészen Esztergomig. Az Orosdy kastély sem mindennapi emlék, Pillisszántó ékköve nagy becsben áll a vidéken. A vadászkastély építése 1899-ben kezdődött Orosdy Fülöp megbízásából.

A kastély terveit Meinig Arthur készítette, a munkával pedig a budapesti Mészáros és Gerstenberger építészeket bízták meg. Az épületet kétemeletesre tervezték. A díszes szecessziós bejárat a mai napig épségben van. Az épület talapzatát egészen az első szint magasságáig terméskővel burkolták. Eredetileg a kastély alaksorában helyet kapott a konyha és a fűtőkazán is. Az épület már az építéskor modern technológiákat alkalmazott, volt folyóvíz, elektromos generátor és telefon is, ami az akkori időben nagy dolog volt.

Az Orosdy kastély a vizet egy magasan fekvő vízgyűjtőből nyerte. Az Orosdy kastély ebédlőjében az étel a konyhalift segítségével érkezett. Az ebédlő mellett a szalon helyezkedett el, mely különlegesen szép kazettás tölgyfa mennyezettel volt kiépítve. A földszintről futott fel az emeletre a masszív tölgyfa lépcső, ahol az Orosdy kastély büszkeségei voltak kiállítva. Az emeleten kapott helyet a török-szoba, ahol a család törökországi tartózkodása idején felhalmozott kincsei voltak kiállítva. Ugyanitt kapott helyet a tükör-szoba és a kápolna is. A kastélyt egy több hektáros erdős park vette körül, melyet a kastély építésével kezdtek el kialakítani és egész a Pillis hegyig húzódott.

Print Friendly, PDF & Email

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.